Polgári Szalon

Elérhetőségek
Kápolnakerti Közösségi Ház Diósd
(minden páratlan hét szerda 18.00 óra)

Kápolna


Néhány gondolat a polgári körökről

A diósdi polgári körök csupán néhány éve működnek, de nagyrészt már eddig is felelősséggel hordozták szűkebb hazájuk, Diósd gondjait és feladatait. Közös jellemzőjük, hogy tagjaik akár évtizedek óta, akár csak néhány év óta élnek Diósdon, az átlagosnál nagyobb érzékenységgel és sok szállal kötődnek az itt élőkhöz.
A polgárok ezen kis közösségei igen sokszínűek, önállóak és önkéntes alapon szerveződnek. Egyéb civil közösségektől elsősorban az különbözteti meg őket, hogy kirekesztő magatartás helyett barátságos, befogadó, az igazságot kereső és tisztelő légkört próbálnak maguk körül teremteni. Hitelességük mércéje a közjó elkötelezett szolgálata.
Az ember nem polgárnak születik, de anyagi tehetősségétől függetlenül polgárrá válhat, ami elsősorban életforma, magatartás, értékőrző hitvallás, tisztesség és megbízhatóság. A polgár a mindennapokban igényes puritanizmussal szükségleteit maga határozza meg, miközben szüntelenül számon tartja, segíti és biztatja a gyengéket, a rászorulókat. Nem örvendezik a másik esendőségén, gyarlóságán, hanem megértő szeretettel próbál segítséget kínálni. Nem veszi körül szolgahad, sőt szabadságszeretetét mindenkire sugározza. Nem épít barikádokat és árkokat, de rendületlenül készíti az egymáshoz vezető utat. Nem bujtogat, s alattomban nem cselekszik, véleményét bátran vállalja, s ha megalapozott indokát látja, nem rest dolgait újragondolni. Nem rettenti meg, ha igazságával, elveivel kisebbségben marad, mivel a polgár nem a politika szülötte, hanem minden egészséges társadalom legfontosabb szereplője.